Ha minden igaz, most jutottam ki a felszínre. Baloldalt egy ládát láttam fegyverekkel és lőszerrel, de ahhoz, hogy eljuthassak oda, szét kellett lőnöm a két gépágyút. Lassan odamentem, óvatosan, fedezékből hatástalanítottam mindet, és felvettem a felszerelést. Továbbmentem az alagút felé. Bent a terepjáró mellett a hullától elvettem a .357-es Magnumját, neki már úgyse kell. Az út végén a katonaság rám támadt, és bezárta a továbbjutást jelentő ajtót, mielőtt átmentem volna rajta. Odamentem a terepjáró melletti vaskapuhoz, erőszakkal utat törtem, és elforgattam a kart. Gőzzel teli csatornákba jutottam, ami, mint utólag kiderült, a savköpő szörnyek melegágya. Több helyen kellett kereket tekernem, néha gőz közelében, néha pedig víz mellett. A felső szinten kicsit megizzasztott a küzdelem a nagy melegben, de legalább volt egy biztos stratégia: a robbanóanyagokra kellett lőnöm. A MAINTENANCE AREA területen helyrepofozhattam magam, a ládák mögé egy elsősegélynyújtó berendezés volt elrejtve. Sajnos a továbbjutást jelentő utat elektromos áram járta át, és csak akkor tudtam átmenni, amikor ez az áram megszűnik, tehát óvatosan átrohantam :) amikor kellett. Az út másik fele sem volt jobb, valaki elbarikádozta. A ládát a barikádhoz toltam, felugráltam rajta, majd beugrottam a szellőzőnyílásba. A végén találtam egy felfelé és egy lefelé vezető lépcsőt. Először lementem, itt egy halott biztonsági őrre bukkantam, némi anyaggal. A felfelé vezető lépcsőn kitört a harc köztem és a katonaság között. Volt náluk egy szép M4-es, kiváló! Az irodában egy haldokló tudóssal találkoztam, aki elmondta, hogy a megmenekülésemnek csak egy lehetősége van, ha a fejlesztés alatt álló berendezésüket használom. Ennek a helyét csak egy Dr. Rosenberg nevű tudós tudja, őt kellett megkeresnem. Lefelé haladtomban tűzharcba bocsátkoztam a többi zöldruhás izomagyú macsóval, de ez részükről értelmetlenség volt. A szabadban az egyik ablakból egy katona lőtt rám, lelőttem, felugrottam oda, és onnan mentem tovább. Volt fent egy zárt ajtó, szétlőttem a zárat, és lőszert vettem magamhoz. Ezután egy katonáktól hemzsegő területre jutottam. Lelövésük után a konténerből kieresztettem a tudóst, aki sajnos nem Rosenberg volt. A hűtőkocsikban idegen lények vertek tanyát, most már szó szerint hidegre tettem őket. Előrehaladván egy rakodóba érkeztem. Itt a katonaság armadája újra az életemre tört. Volt az egyik dobozban egy gépágyú, azt használtam fel segítségül. Az egyik kocsiban egy másik doki volt, de ő szorult helyzetben volt. A kocsin lévő kábeltekercsek alól kilőttem a támasztékot, mire az ajtó elől mindkettő elgurult. De a benti doki pechemre nem Rosenberg volt. Persze a katonaság erősítést küldött ide, és nekem már megint le kellett őket vadászni. Miért is ne? Ezután továbbmentem az átjárón át, ahol nem más fogadott, mint egy működőképes tank! Elkezdtem körbe-körbe rohangálni, hogy az ágyútornya 180 fokos szögben legyen hozzám képest, s közben megoldást kerestem. Ez a megoldás a közeli teherautón hevert, egy rakétavető személyében. Felkaptam, s becéloztam az ágyúcsövét. Néhány találat után felrobbant. Pusztulása után felszedtem a lőszert, ami a vagonokon volt. Az út másik felén egy gépágyú volt, gránátot dobtam rá, nehogy ő végezzen velem. Az út vége sajnos le volt zárva. Széttörtem az itt található ládákat, s közvetlenül a fal végénél találtam négy gázpalackot. Messzebb mentem, s berobbantottam őket, mire az eddig zárt szakaszon lyuk keletkezett, s én továbbmehettem.

Ez már a második pályaudvar volt, s természetesen minden tele volt katonákkal. Kivégzésük után bementem az egyik helyiségbe, elfordítottam a váltót, majd megkerestem a vonatot, s kitolattam vele. Valaki volt a hátsó vagonban. Kinyitottam az ajtót, s kit találtam? Dr. Rosenberget! Sajnos az ajtó már megint bezáródott, s csak kívülről lehet kinyitni. S hogy a baj még nagyobb legyen, megérkezett az erősítés. Rosenberg bakot tartott nekem, hogy kimászhassak a tetőn, és törjek utat. Lelőttem az összes bajkeverőt, majd szóltam a dokinak (persze miután csak kinyitottam a vagon ajtaját). Innentől fogva őt kellett követnem, s vigyáznom kellett a testi épségére, ha valaki megtámadott minket. Már majdnem a gőzalagutakig visszamentünk, mikor a falon mutatott egy rést. Azon mentünk át. Egy ronccsá ment liftet mutatott a tudós, azzal mentünk le a régi laborba. Bemutatta segítőtársait, majd elmondta a tervét. A laborban a teleportálást igyekeztek feltalálni, de az okosok rájöttek, hogy a folyamat közben áthaladunk egy köztes világon, a Xenen. Ebből a világból jöttek azok az ocsmányságok, akikkel találkoztunk, mikor Dr. Freeman elbaltázta a kísérletet. Már korábban is jártak tudósok ott, s elhelyeztek egy megfigyelőállomást és egy adó-vevő berendezért, mely szükséges a teleportáláshoz. Ezt azonban az idegen létformák megrongálták, át kell hát állítanunk a frekvenciát, hogy a bázison kívülre juthassunk. Persze engem kellett elküldeni a másik világba. Amint megjelent a színes gömb, beleugrottam, s már útban is voltam egy másik dimenzióba.