Teleportálásunk után minden idők legnagyobb rémálmával találjuk szemben magunkat: a kis headcrabek szülőanyjával, a felbőszült Gonarch-hal, aki elefántüvöltésre hasonlító hangjával ront nekünk, na meg frissen született, még átlátszó Headcrabjeivel. A tűzerő vajmi kevés ellene, de ha fájdalmat okozunk neki, megfutamodik. Kezdjük el lőni a hasát, ott a legérzékenyebb. Ettől egy idő után begőzöl, és elkezd futni a barlangba, ahol beszakad alatta a padló. természetesen ugorjunk utána, és megint kezdjük el lőni, vigyázva persze, hogy ne ő rontson nekünk. Ha ezt se bírja tovább, megint szaladni fog, és újra lezuhan egy szintet. Most már vérszemet kapva lőjük őt,egészen addig, míg fel nem fordul, vagy míg esetleg az alatta beszakadt talajon át ki nem pottyan a világűrbe (érdekes módon nekem mindkettő megvolt). Akárhogy is, ha végeztünk vele, a közelben megjelenő teleportgömbbe ugorjunk be.