Majdnem egy évet késett, de egy játék helyett hármat kaptunk. Egyelőre mégis a csomag alapjára, a folytatásossá vált HL2 sztorira koncentrálok. Igyekeztem felkészülni a megjelenésére: lassan négy éves, a mai technikai fejlődés mellett veteránnak számító gépembe egy Radeon X1550-es került, az oprendszer Vistára változott, és a gép a végletekig fel lett tuningolva. Már csak a misztikus október tizedikére kellett várnom.
Az epizodikus megjelenítés újabb hátrányát vettem észre, amikor rádöbbentem, hogy az egyébként általam igen nagyra tartott Half-Life saga legújabb epizódja nem keltette fel túlzott mértékben az érdeklődésemet. Még az Episode 1 előtt is majd megvesztem érte, csak játszhassak már vele, most viszont meglehetős közönnyel kezeltem a dolgot. Vagy öregszem, vagy a folytatásos megjelenés miatt laposodik el a sztori.
Bár azért amikor elindult a játék, feltámadt az érdeklődésem, főként, mikor megláttam az új Valve-logót és intro-képernyőt. És aztán a főmenü... az valami eszméletlen. Eddig is az volt, de a portálviharban úszó Citadella-romok látképe rendesen odatett. A menüpontok között újdonságra is lelhetünk: ez az Achievements, mely a máshonnan már jól ismert ladder-rendszer Steam-re átdolgozott verziója. Pofás, de engem személy szerint nem motivált. Az első utam amúgy is mindig a beállításokhoz szokott vezetni, most se volt ez másképp.
Ott döbbentem le, hogy mi minden közül választhatok. A finomhangolások lehetősége számottevően megnőtt. Még egy ATI-reklám is belefért (engem már nem érint, hehe). Később láttam a játékban, hogy a videokártya éppen bírná, csak szerencsétlen gép túl lassú, így visszavettem pár beállításból. De a játék így is szép.
Az egyszemélyes játékmódba belépve a szokásos pályaválasztó menü fogad minket, melyből kisilabizálható, hogy 7 pályán keresztül tart majd a történet. Ez játéknak rövid, epizódonkénti megjelenítésnek viszont tartalmas. Még eléggé az elején járok, de nem tűnik túl hosszadalmasnak, egy unalmasabb hétvége elég a lejátszásához.
Grafika. Hát az valami egészen elképesztő. A vidéki, erdős táj egyszerűen telitalálat. A sötét barlangok, mohos kövek, árnyas tisztások mind nagyon el vannak találva. HDR-t támogató videokártyával különösen látványos a fák lombjai között átszűrődő fény, hogy a barlang tetején lévő résen beszűrődőről ne is beszéljünk! A karakterek arcán továbbra is félelmetes, milyen élethűen mutatják ki érzelmeiket. A mai kor elvárásainak megfelelően pixel shader csillog mindenen. Bár ezt helyenként zavarónak éreztem, bizonyos felületeken ugyanis eléggé plasztik hatást kelt a sötétben.
A hanghatásokra viszont nem lehet panasz. Mintha a Thief-ben éreztem volna magam, mikor a régi bányában lefelé ereszkedtem, és sejtelmes zajok ütötték meg a fülemet. Vagy mikor az antlionok jöttek a vörös lámpával megjelölt alagutakból, és a jellegzetes hangot észrevéve már szaladtam is a gépágyúval. A szinkron továbbra is hozza a színvonalat, a hangok ugyanazok maradtak (lásd Raising The Bar könyv).
A gravitációról pár szót. Rögtön a játék elején jön egymás után egy csomó ezt demonstráló jelenet. Nem lövöm le a poént, de előre szólok: a hatás olyan, mint a moziban. Nem vicc, durván életszerű az egész!
Egyelőre még tesztelgetem a játékot, úgyhogy nagyjából ennyit tudok leírni. Jó hír, hogy készül a végigjátszás, méghozzá on the fly, vagyis a kész részek azonnal felkerülnek. Érdemes nézegetni tehát az Episode Two rovatot, mert nemsokára jönnek az okosságok!