Negyedik rész

„Digitális dráma”

Elenyésző számban ugyan, de már a Half-Life első részében is felbukkantak a történet szempontjából lényeges dramaturgiai részek. Ez inspirálta a fejlesztőket, hogy az új epizódot már ennek megfelelően építsék fel. Annak idején már az is fantasztikus technikai előrelépésnek számított, hogy a karakterek szája mozgott, amikor beszéltek. Az akkori fejlesztőkörnyezetek azonban nem adtak lehetőséget komolyabb jelenetek készítésére. Egyesek fantasztikus animációs rendszert készítettek, míg mások ebben nem vettek részt, de megálmodták a helyszíneket, valamint a cselekményt összekötő eseménysorokat. A rádiózás, színészkedés, és filmezés terén a Valve leckéket kellett, hogy vegyen, mígnem ki nem modhatták, hogy a játékban való valódi szereplés nem üres szólam többé.

A cég elsődleges feladata volt, hogy az első részben nagyon népszerű interaktív részeket a tudósokkal és biztonsági őrökkel kombinálja egy saját fejlesztésű mimikai rendszerrel.

Ken Birdwell: „Mikor már megvoltak a kész jelenetek, élethű arcot akartunk adni a karaktereknek. Pechünkre az összes megoldás vagy túl bonyolult, vagy túl drága, vagy túl behatárolt, netalántán túl csúnya volt. Szerencsére a megoldás nem váratott sokat magára.A hetvenes években Dr. Paul Ekman kutatásokat végzett azzal kapcsolatban, hogy az ember arcáról leolvashatóak-e bizonyos mentális betegségek. Mielőtt elkezdte volna, előbb speciális leírásokat készített a páciensek arcvonásairól, melyben nem is a pillanatnyi érzelmekre, hanem sokkal inkább a rejtett kifejeződésekre helyezte a hangsúlyt. Végül körülbelül negyven darab leírást sikerült elkészítenie. Köztük olyanok voltak olvashatóak, mint „felhúzza a szemöldökét”, „lebiggyeszti az ajkát”, „leengedi az állkapcsát”, és hasonlóak. Mindegyikhez leírta a valószínűsíthető klinikai eseteket, és azt, hogyan lehet kombinálni ezen kifejeződéseket. Bár a doktor célja az volt, hogy az orvostudomány számára készít konkrét esetekre vonatkoztatható sémát, ehelyett a módszerét a számítógépes grafikusok vették át, mellyel megteremtették a valósághű érzelmeket kifejező arcokat. Sőt, így nemcsak tökéletes érzelmeket készíthetek, hanem a kutatásokból egyértelműen kiderül az is, hogy milyen arcot nem tudnak vágni az emberek. Ez a módszer nagyon kellett nekünk, hisz míg egy filmben, ha az érzelemnyilvánítás nem tökéletes, azt pici módosítással ki lehet javítani, de már egy játékban sokkal komplexebb problémát jelentene, és számtalan munkaóránk veszne kárba emiatt.”

Faceposer

A Valve saját programja, mellyel nemcsak az érzelmeket tudják megalkotni, hanem speciális gesztúrákat, testbeszédet is tudnak vinni a színészi játékba. Mindezek után még a mesterséges intelligenciát is rászabadítják a kész karakterre, amely ezek után a helyzetnek megfelelően képes reagálni.

Bill Fletcher: „Tudtuk, hogy ahhoz, hogy kábé három óra alatt meg tudjunk csinálni egy karaktert mindenestől, és hogy ne legyen szükség egy hadseregnyi animátorra, rengeteg előre eltárolt érzelmi megnyilvánulásra lesz szükségünk. Ezeket azonban mindig apró különbségekkel tároltuk el, így minden egyes figuránál ugyanaz a megnyilvánulás egy picit más, ami kiemeli a személyiségüket.”

A modellek megszemélyesítői

A játék tervezésének már a kezdetén megindult azon emberek keresése, akik az arcukat adják a játék főszereplőinek. Dr. Kleinert egy könyvelő alakítja, aki a Valve irodája felett dolgozik. Eli arca egy állást kereső munkanélküli. Grigori atya az egyik modellező apja. Az egyik lázadó vezér az egyik modellező tanára, Barney arca a Valve COO-ja. A női arcokkal már nagyobb gondban voltak a fejlesztők, még egy újsághirdetést is feladtak a Seattle Times-ban, hogy jelentkezőket gyűjtsenek.

Dr. Isaac Kleiner

Korai modellje egy lepukkant csöves látszatát kelti. Kleiner doktor még Black Mesából menekült meg, azóta Judith Mossman-nel és Eli Vance-szel együtt vezeti a helyi ellenálló tudóscsoportot.

Bill Van Buren: „Mikor megláttuk Ted Cohrt-t, rögtön tudtuk, hogy ő lesz a mi emberünk. Beszálltunk a liftbe, ő is ott volt, ránéztem, és azt mondtam: „Úristen, hisz ez Dr. Kleiner!”  Beszéltünk vele, és készséggel adta az arcát, hisz két tinédzser fia nagy Half-Life fan. Vicces, hogy mostanában, mikor összetalálkozom vele a Starbucks-ban, és ott vannak az animátor haverok is, akik nem tudják, hogy ki adta a karakter arcát, mindig mereven nézik, mert, mint mondják, átkozottul ismerős nekik.”

Lamarr

Kleiner doktor házi kedvenc headcrabje a nevét a harmincas évek egyik színésznőjéről, Hedy Lamarról kapta.

Judith Mossman

Első modelljén még jól látszik a Valve eredeti elképzelése miszerint a hajnak lehetőség szerint rövidnek és egyenesnek kell lennie, hogy erősítse a futurisztikus jelleget. De amikor elkezdték a munkákat Michelle Forbesszel, aki a hangját adja, rájöttek, hogy a jelenleg is használt külső sokkal jobban illik a hanghoz.

Konverzió

Másik nehéz feladatként ott állt előttük a cél, hogy a Half-Life kulcsszereplőit mentsék át úgy az új részbe, hogy ne különbözzenek látványosan az első részben megismert külsejüktől, de illeszkedjenek is az új rész által felépített világhoz. Szerencsére mire ezt kiötölték, a technológia is fejlődött akkorát, hogy céljuk megvalósítható legyen.

Bill Fletcher: „Emlékszem, még 2000 végén, mikor meghallgatáson voltam a Valve-nél, láttam egy korai Alyx-vázlatot, és akkor jöttem rá, hogy ez a jövő, amiben én is szeretnék részt venni. A HL1 egy kaptafára készült, sablonos tudósaitól eljutottunk a HL2 egyedi, érzelmekkel rendelkező szereplőihez. Számtalan kis részlettel tettük még életszerűbbé munkánkat: a szemmozgástól kezdve a reagálásokig.”

Vortigauntok

Ezek a kolóniákban élő, energiatermelő lények a második részben az emberekkel vannak, miután Gordon Freeman felszabadította őket Nihilanth és közvetve a Combine-ok rabigája alól.

Barney Calhoun

Az első rész hősies biztonsági őre most az ellenállásban részt véve afféle beépített ember a Combine rendőrök között. Értékes szövetséges, habár azt a sört, amit még a HL1 elején ígért, még most sem adta meg, habár tesz róla említést…

Grigori atya

Az őrült pap, aki bár hősiesen kivezette a Combine-ok uralma alól városkája lakóit, hívei mégis rátaláltak a feltámadás egy újabb formájára. Ravenholm utcáit telerakta csapdákkal, fegyverekkel, és ha ez sem segítene, akkor közvetlen közelről lövi fejbe sörétessel az ellenfeleit, őrült kacaj kíséretében.

Odessa Cubbage

A tengerparti lázadók vezére eredetileg egy gépész lett volna a jégbe fagyott Borealis hajón, Odell néven. DE amikor a hajót kiírták a sztoriból, ez a karakter is megváltozott. Hosszú hányattatás után kapta meg végleges formáját.

Kutya

Talán az egyetlen karakter, aki a kezdetektől a végső animálási fázisig nagyjából ugyanúgy nézett ki. A Valve alkotóit a klasszikus robotos filmek inspirálták elkészítésekor.

Lázadók

Ariel Diaz: „A városlakók elkészítéséhez rengeteg arc felhasználása szükségeltetett. A legnagyobb kihívás az volt, hogy másként nézzenek ki az adott városrészben élők, de még a különféle lázadó csoportok is. Így aztán City 17 és a partvidék lázadói egészen más öltözékkel és harci kedvvel rendelkeznek. Ennek segítségével a játékos végre nem érzi azt, hogy klónkatonák sokaságával találkozik, hanem minden lázadót egy külön személyiségként tud értékelni.”

Elnyomott városlakók

Moby Francke: „Rajtuk látszik, hogy elnyomás alatt állnak, és rezignáltak is. Szabványöltözékük csak erősíti a játékosban a börtönjelleget. A HL2 kábé három nap eseményeit öleli fel, és ez idő alatt ezek a karakterek rendszertelenül felbukkannak. Ennek ellenére a cél az volt, hogy bár ott vannak mindenütt, mégse legyenek nagyon feltűnőek, ne vonják el a játékos figyelmét. Mintegy rejtett panaszai a világnak.”

Dr. Wallace Breen

Az eredeti tervek szerint Breen-nek a játékos a játék során végig csak az arcát látja, aztán amikor szembesül vele, láthatja, hogy ő is egy Combine-ok által mesterségesen életben tartott torzszülött. Szerepe többször változott, hívták Konzulnak, míg végül maradt Adminisztrátor.

G-Man

Az egyik nagy kedvenc karakternek az arcát adó személy, Frank Sheldon eredetileg Dr. Breen lett volna. Bill Van Buren küldött képeket róla az animátoroknak, amelyeken ritkuló haja és különleges arcberendezése láttán a csapat úgy látta, hogy ez inkább hasonlít az általuk elképzelt G-Man-re. Rácsozattal osztották fel a képeken az arcát, hogy minél tökéletesebben tudják a grimaszait rögzíteni. Van Buren elkészítette a modell alapját, majd rászabadította Dhabih Enget, aki sötétebbre vette a szemkörnyéket és csontosabbá varázsolta az arcot. Ennek eredményeképpen jött létre G-Man jól ismert ábrázata. Doug Wood, aki a figurát animálta, a minél tökéletesebb végeredmény érdekében napokig gyakorolta a tükör előtt a pofavágásokat.

Doug Wood: „Az animálás frenetikus volt. Michael Shapiro szinkronja még a Half-Life 1-ben nyújtott teljesítményét is felülmúlja, és ezzel is kidomborítja a karakter jellegét. Azt akartam, hogy ne legyen egyértelmű, kinek az oldalán is áll tulajdonképpen. Hogy fejezze ki az arca azt is, hogy nagyon sajnálja, hogy Mr. Freeman-t ilyen bonyolult helyzetbe hozta, de ugyanakkor a kínos mosolygás mögött lapuljon ott a megfigyelés vágya is.”

Vance kapitány

A korai verziókban Eli Vance egy lázadó vezér lett volna, és bár Alyx nem az ő lánya volt, mégis nagyon közel állt volna hozzá. Vance veszélyes feladatot vállalt volna magára azzal, hogy a lázadók egyik légitámaszpontját felügyelte volna. A légibázis azonban nem került a játékba, Eli karaktere is átlényegült a ma ismertre (például Alyx a lánya lett). A karaktermodell azonban nem veszett el: a városlakók kilenc modellje közül az egyik az övé, sőt a Counter-Strike: Source túszai között is felfedezhetjük.

Dr. Eli Vance

Eli is az első részből menekült meg, ő volt az a tudós, aki a balul sikerült kísérletet felügyelte, majd utána ő mondta Gordonnak, hogy induljon meg a felszín felé, és ő nyitotta ki a retinavizsgálót is a legelső pályán. Felesége meghalt a baleset következményei miatt, egyedül lányát, Alyxot tudta megmenteni, és egy családi fotót. Lábát egy savköpő harapta le. A Black Mesa utáni időben egy új laborba gyűjtötte össze saját ellenállásának tagjait, és a lázadókat ellátta fegyverrel és modern technológiával. Eli és társai kulcsfigurák a Combine-ok elleni harcban.

A vetítés

Azt, hogy mi történt a Half-Life 1 vége és a Half-Life 2 eleje között, az eredeti tervek szerint Eli Vance egy projektor segítségével mesélte volna el Freemannek. Sajnos kimaradt.

Gordon Freeman

Mivel az első vázlatok még 1999-ben készültek, és akkor még dúlt a Mátrix-őrület, ezért Freeman és társai is hozzájuk hasonlítottak. Alyxnak ekkor még egy Skitch névre hallgató házikedvenc idegenje volt. Kutya a háttérben húzódott meg, mivel még nem tudták, mi legyen a szerepe.

Freeman arcát nehéz lett volna egy emberben megtalálni, a Valve rögtön négy alany arcvonásait mosta össze. David Speymer, Eric Kirchmer, Greg Coomer, és Kelly Bailey adták arcukat a készülő modellnek. Greg feje volt az alap, amiből az animátorok végülis kihozták a ma ismert figurát.

Alyx Vance

A modellt Jamil Mullen szolgáltatta. Miután megalkották virtuális mását, még el kellett töltenie pár napot egy motion capture berendezés társaságában, hogy a lövés, ugrás, futás, és egyéb animációk tökéletesek legyenek.

Dhabih Eng: „Bár az eredeti Alyx-koncepciónk mellett nagyon sokáig kitartottunk, az E3-as bejelentés után át kellett értékelnünk a szerepét. Gabe meg is kérdezte tőlünk: a fenébe is, miben különbözik Alyx a többi akciójátékok hősnőitől? Akkoriban még úgy láttuk, semmiben. Kétrészes testhezálló ruhája volt, hosszú szárú csizmával, övvel, és ez nem volt túl eredeti.  Szóval egy-két héttel a bejelentés után gőzerővel nekiültünk az áttervezésnek. A hétvégék is tanácskozásokkal múltak el, hogy tudnánk a szerepét minél jobban kimenekíteni a sablonok világából. Volt olyan ötlet is, hogy adjunk rá szemüveget, így Gordonra hasonlító tudóspalántává vált volna, sőt, volt olyan elképesztő ötlet is, hogy legyen fogszabályozója. Szerencsére ez sem teljesült. Ezeken a tanácskozásokon vetettem papírra pár Alyx-ötletemet, melyből szép lassan kibontakozott az új karakter: egy kutató fiatal, bátor lánya, aki nem riad vissza a legembertpróbálóbb helyzetektől sem, és szükség esetén szerszámkészlete is rendelkezésre áll.”

A szinkronszínészek

Dr. Eli Vance – Robert Guillaume

Számtalan szinkronmunka és színpadi szerep köthető a nevéhez. A Tony-díjas színészt a Benson című sorozat főszereplőjeként ismerték meg, de például ő volt Rafiki hangja is az Oroszlánkirályban.

Bill Van Buren: „A meghallgatások levezénylőinek adtunk egy kisebbfajta személyiségleírást, hogy tudják, hogy az adott karakterhez milyen hangot keressenek. Eli Vance-hez odaírtuk Robert Guillaume nevét is, hogy hozzá hasonlót keressenek. Sosem gondoltam volna, de végül ő is jelentkezett – és felvettük!”

Dr. Wallace Breen – Robert Culp

A hatvanas évek egyik sorozatából, az Én, a kém-ből ismerhették meg a tévénézők, de a Half-Life-ot inspiráló Külső határok című sorozatban is szerepelt pár epizód erejéig, mint például Az üvegkezű démon.

Marc Laidlaw: „A beküldött hanganyagon Robert valami eszméletlenül pocsék és unalmas szöveget olvasott fel, mégis vitt bele annyi életet, hogy szórakoztató legyen. Hittem, hogyha valaki ezt ilyen jól elő tudja adni, milyen csodákra lehet képes Dr. Breen szerepében, mikor éppen bejelent valamit a kivetítőkön. Első találkozásunkkor bocsánatot kért a késésért, mert a hangján csiszolgatott még egy keveset, miközben Shakespeare IV. Henrikjéből idézett. Már akkor alig vártam, hogy elkezdjük a közös munkát.”

Dr. Judith Mossman – Michelle Forbes

A fanatikus Star Trek-rajongók ismerhetik őt a Star Trek: Az új generáció sorozatból, ahol Ensing Rót játszotta.

Marc Laidlaw: „Michelle Forbes demója nem volt más, mint különféle TV-s és filmes szerepei összevágva. Bill Fletcher, Bill Van Buren és én egy szó nélkül néztük végig, és ezután elakadt a lélegzetünk. Nem volt kérdéses, hogy ő alegalkalmasabb.”

Barney Calhoun & G-Man – Michael Shapiro

Michael Shapiro, ismert színész-rendező a filmek és a színház világából. Többször is szinkronizált már játékokat, szerepelt például a Blood 2-ben és a Spy Fox-ban is.

Michael Shapiro: „Sok játékban szerepeltem már, de a HL volt az első nagy kihívás. Barney nagyon laza, és szimpatizálok is vele, de G-Man, mint a rejtélyek embere is számtalan lehetőséget rejt magában.”

Alyx Vance – Merle Dandridge

Ő inkább színházi szerepei által lett ismert, utazó társulatokkal előadta már a Jézus Krisztus Szupersztárt és az Aidát is.

Bill Van Buren: „Legalább száz ember jelentkezett Alyx hangjának szerepére. Később ezt közös megegyezéssel leszűkítettük öt főre. Az élő meghallgatás után nem is nagyon kellett megbeszélni a dolgot. Merle Dandridge csodálatos volt. Alyx szerepére egy csodás, lágy hangú színésznőt akartunk, akinek a hangjából sugárzik a nőiesség és a kedvesség, de ha vészhelyzetről van szó, hangszíne már harciasságot és elszántságot tükrözzön. Merle azon kevés színésznők közé tartozik, akik ezt is meg tudják csinálni.”

Vortigauntok – Louis Gossett Jr.

A színész akadémaiai díjat nyert a Garni-zóna című filmben nyújtott alakításáért, de egy idegen lény hangját kölcsönző alakításával hívta fel a figyelmet a Valve stábjára.

Bill Van Buren: „Viccesen alakult a szinkronszínész kiválasztása. Olyan rossz hangmintáink voltak, hogy kiadtuk a meghallgatóknak a parancsot: keressenek olyasvalakit, akinek a hangja nem egészen emberi. Mint például Vincent D’Onofrio Edgar szerepében a Men In Black-ben. Vagy netalántán Louis Gossett Jr. Aztán kiderül, hogy Lout vették fel.”

Dr. Isaac Kleiner – Harry S. Robins

Harry nemcsak éjszakai bárokban komikusként való fellépéseivel lett közismert személyiség, hanem azzal is, hogy műsorvezető egy rádiónál, sőt még képregények készítésében is közreműködik.

Hal S. Robins: „Amikor a tudósok hangját kellett adnom, az ösztöneimre hagyatkoztam. Elképzeltem, milyen is lehet egy tudós hangja: sugárzik belőle az intelligencia, de egyfajta lenézés is a laikusokkal szemben. Ugyanakkor a flúgos tudós szerepében már némi ösztönzést is kellett szereznem. Egy brit filmből, Az első ember a Holdon-ból vettem Lionel Jeffries szerepét. Az ő hanghordozása lett számomra is az alap.”

A Valve stábja legelőször Dr. Kleiner laborját készítette el, mintegy mintául a későbbi dramaturgiai események mintájául. Már ekkor lényeges volt, hogy a minél jobb történetmesélés érdekében a szereplők legyenek mindenfajta hibától mentesek és komplettek.

Marc Laidlaw: „Minden eseményre írtunk egy forgatókönyvet, amit előzetesen egyeztettünk az animátorokkal. A lényeg az volt, hogy adjunk nekik annyi mozgásszabadságot, amennyivel a kreativitásukat kiélhetik. Aztán mikor megvannak a kész szinkronhangok, csinálunk belőlük a történet alapján egy rádiójáték-szerű valamit.”

A legnagyobb kihívás természetesen a főszereplők szerepeltetése volt. Egy filmben, ha az adott szereplő éppen nincs fókuszban, és más szögből nézzük, nem olyan zavaró a jelenléte. Ugyanezt értelemszerűen nem lehet megengedni egy játékban. Elsősorban a megvilágítási gondokkal adódtak problémák, ezt a készítők úgy oldották meg, hogy néha „hamis” fényekkel világították meg a háttérben lévő szereplőket, hogy valóban a háttérben lévőknek tűnjenek.

Bill Fletcher: „Ha elkészült a „rádiójáték”, akkor nekiálltunk a jelenet vizuális részének. Egy vagy több egyedi mozdulatsort kellett ilyenkor lemodellezni, amelyek nemcsak egyszerű mozgást tartalmaztak, hanem érzelmeket és szimpátiát is kellett sugározniuk. A kedvenc jelenetem az, amikor egy későbbi részen Kleiner laborjában újra találkozik Alyx és Kutya. Ez nemcsak animációs szempontból szép, amikor Kutya felemeli Alyxet örömében, hanem mutatja a köztük lévő erős kötődést is, és hogy Alyx mennyire szereti az apját.”

Jake Nicholson: „Azt akartuk, hogy az egészről el lehessen képzelni azt, hogy ez egy valódi világ, valódi szereplőkkel, akik képesek egymással és a környezetükkel is interakcióba kerülni. Például, tudjanak kezet fogni, vagy megölelni egymást, vagy felvenni valamit a földről és odaadni a játékosnak. Ez meglehetősen nagy kihívással járó, nem egyszerű feladat volt. De megérte, hiszen sikerült még egy kicsit közelebb hoznunk a világát a valósághoz.”

Matt Wood: „Miután mindezeket letárgyaltuk, a jelenet megtervezése kezdetét vette a pályaszerkesztőnkben. Ekkor kerültek helyükre, de még csak nagy vonalakban, a főbb szereplők és objektumok. Az egész csapat keményen dolgozik ilyenkor a lehetséges cselekvéseken és a játékos szerepén. Ha mindezzel kész vagyunk, elkezdődik a finomhangolás, és megnézzük, nagyjából milyenre sikeredett eddig. Ha már ezek is megvannak, akkor jön egy animátor, és beállítja a szereplők megnyilvánulásait, illetőleg bizonyos események megtörténtét is beidőzíti. Ezután a térképet elküldtük tesztelésre, és ha minden rendben volt vele, akkor nyilvánítottuk késznek.”

Miles Estes: „Az utolsó jelenet, az úgynevezett Breenscene volt az utolsó nagy feladat részünkről. Ez az egyedüli jelenet, amin az összes animátor együtt dolgozott. Egyikük munkáját a másik finomította, míg a harmadik az arckifejezéseken dolgozott. Jó érzés volt látni, hogy óráról órára mindenki valamivel többet adott hozzá a közös munkához. Minden nap egyre életszerűbb lett a jelenet, és ez a jól összehangolt csapatmunka eredménye is.”

Marc Laidlaw: „Dr. Breen megformálása nem volt egy könnyű feladat, de Robert Culp mindvégig ott volt a háttérben, és nagymértékben megkönnyítette a feladatunkat. Kismértékű változtatásokat javasolt, amelyek elsőre nem tűntek vészesnek, de ha az amber jobban odafigyel rájuk, látható, hogy még ezek is óriási jelentőségűek. Ő  valóban beleélte magát a szerepbe. Rengeteget köszönhetünk annak, hogy mindvégig tartotta velünk a kapcsolatot, és hitelessé tette a figurát. És azt ő is jól tudta, hogy ha egy egyszerű Nagy Testvér-szerű főgonoszt hozunk létre, azt az emberek klisének minősíthetik, és nem találnák eléggé érdekesnek.”